Igazából fel sem merült a helyi érzéstelenítés lehetősége, mert egy kiskanáltól is könnyedén tudok hányni ha messzire megy és a műtéttel kapcsolatos legnagyobb félelmem is a branül és az állandó idegentest érzés volt a kézfejemben. Úgyhogy az hogy a torkomba lőjenek lidokaint majd legalább 3-3 adag injekciót kapjak a manduláimba egy 10 centis tűvel, hát ezek nálam nem jöhettek szóba. Emellett a doki is az altatást javasolta, mert azt mondta hogy mivel gyulladtak a manduláim, nem biztos hogy a helyi érzéstelenítés valóban teljesen érzéstelenítene.
Szóval műtét előtt volt egy vérvétel, EKG meg mellkas röntgen az altatáshoz, ezek mind "jól" sikerültek, minden rendben volt, az aneszteziológus szerint is mehet a buli.
A műtét előtt elolvastam tonnányi internetes magyar és angol fórumot a mandulaműtéttel kapcsolatban. Érdekesség hogy a "legteljesebb" forrás a prohardveren és a gyakorikérdéseken található. Kerestem véleményeket a koblációs műtétről, de magyarul egyáltalán nincs semmilyen forrás. Egy külföldi fórumot találtam, ahol olvashatóak koblációs műtéti vélemények, illetve egy tanulmányt, ami összehasonlítja a hagyományos eljárást a koblációssal. Ezek alapján azért arra jutottam, hogy a koblációs műtét sem lesz egy szláv karnevál, de van rá egy kevéske esély hogy kicsit talán kevesebb szenvedéssel jár.
Az előzetes információk alapján beszereztem minden fontos dolgot már a műtét előtt
- szénsavmentes (ízesített) ásványvíz
- powerade
- fehérje tumix
- puding
- tejberizs
- lekvár
Mivel kiolvastam a fél internetet, nem voltam már túl stresszes a műtét előtt, felkészültem a legrosszabbakra.